A demokratikus közösségi értékelés és magatartás mintái

Bibó István 1956-57-es állásfoglalásai nem vallanak politikai rögtönzésre. Aki ezeket írta, kiforrott közösségi értékelési és magatartásmintákkal rendelkezett, amelyeket nagy nyilvánosság előtt vállalt és képviselt. A kötetünkben közreadott szövegek, a többségükben kiadatlan kézirattári iratok e közösségi értékelési és magatartási minták kialakulását és kontextusát mutatják be. Bibó István átértelmezte a közhivatalnok és az értelmiségi szerepét. A hatalmat szolgáltatásnak, nem pedig uralomnak fogta fel. A német megszállás és a zsidók deportálása idején a németekkel szembeni ellenállás jegyében megkísérelt békét teremteni a munkásosztály és a középosztály között, lemondott a Magyar Jogi Szemle szerkesztői tisztéről, hamis papírokat állított ki, embereket mentett. Letartóztatták, illegalitásba vonult, bújtatta egykori professzorát. 1945-46-ban gőzerővel dolgozott azon, hogy Magyarországon társadalmi és lélektani felszabadulás, politikai demokrácia és önkormányzaton alapuló közigazgatás legyen. Amikor látta, hogy a politika professzoraként nem mondhatja azt, amiről meg van győződve, mediátor szerepet vállalt a Teleki Intézet megtámadott elnöke és annak gátlástalan riválisa között. Új intézetet próbált alapítani, majd csődgondnoki szerepbe kényszerítve, az Akadémiáról és az egyetemről kiszorítva, utóvédharcként közreadta közigazgatási reformterveinek térképanyagát. Két és fél évtizeddel később reflexiókat fűzött egykori terveihez és azokhoz a munkálatokhoz, valamint vitákhoz, amelyek közigazgatási és területrendezési reformelképzelésekhez kapcsolódtak. A negyvenes évek végéről való és a hetvenes években keletkezett levelezéséből adott válogatásunk pedig a recepcióból és a reflexiókból ad ízelítőt.