A dráma, a muzsika, a beszéd és az igazi BEL CANTO

Michelangelót megbízták Firenzében, hogy egy régen ott heverő hatalmas márványból faragjon egy Dávid szobrot. Volt azonban egy elég súlyos probléma. Egy másik szobrász már negyven évvel korábban elkezdte faragni, de abbahagyta, sőt, egy lyukat is fúrtak bele, valószínűleg a szállíthatóság kedvéért. Később egy másik szobrász is szívesen vállalta volna a munkát, ő viszont úgy gondolta , hogy bele kellene toldani egy pár darabot a márványba. Az anekdota szerint Michelangelo néhány napig csak ült, és nézte a márványt, majd toldás nélkül is vállalta a munkát. A szobor egy teljes egyedi, minden előzőtől eltérő Dávid ábrázolás lett. Nagyon érdekesen áll, a jobb lábán támaszkodik, viszont a bal lába elég furcsa szögben hajlik be. Valószínűsíthető, hogy ezen a helyen valami hiba volt a márványban, amit Michelangelo ilyen módon került ki. Ez a hibás márványból készült, 5,17 méter magas csodálatos szobor máig is a képzőművészet egyik legnagyszerűbb alkotása. Michelangelo "ars poeticája" ugyanis az volt, hogy a márványban benne van a szobor, csak a felesleget kell leszedni. Ő belelátta a hibás márványba a hibátlan szobrot, azután levéste a felesleges részt. Valójában ez az énekmester feladata is. Ott áll a tanítvány az összes gondjával, bajával, félelmeivel, és bele kell látni egy mosolyogva, felszabadultan daloló embert. Csak a felesleges terhektől kell megszabadítani, a többit a természet már megadta neki. A "bel canto" az emberi hang művészi használatának magasrendű filozófiája, az énekmester "vésője". Gyűjtőfogalom, amibe minden ismeret, tapasztalat, írott és íratlan bölcsesség beletartozik, ami az emberi hang csodálatos képességeire, tulajdonságaira és művészi, tudatos használatára vonatkozik.