A költő esdeklése

Az angol kutatók zöme Yeats /1865-ben született, Nobel-díjas ír költő/ második korszakát tekinti igazán értékállónak, Szerb Antal mégis épp az ellenkezőjét sugallja: "Világnézetében a keleti vallások, a teozófia mindinkább kiszorították a kelta mesék világát és természetes ábrándossága lassanként elvszerű és kissé gépies misztikába ment át." Megragadó kései lírájában a váratlan és fokozódó erotikus hang, és az önironikus versek, ahol a költő, aki mindent elért életében, mégis sztoikusan legyint minderre. Újra az arthuri mítoszok, balladák világát hozza vissza, korai költészetére utalóan, szinte a sír árnyékában. „Az alkotóöröm egyik eleme az, hogy elfogadjuk amit az élet ad, hisz fölfogtuk az általa hozott dolgok szépségét, vagy az azt elragadó halál gyűlöletét, ami talán a minden ember iránt érzett szimpátián keresztül olyan nemes és hatalmas energiát ébreszt föl, hogy édes egzaltált ujjongásunk iszonyatában hangosan és gúnyosan nevetünk a halálon és a feledésbe merülésen." /Yeats 1910-es esszéjéből/