A történetmondás eredete

Ismert jelenség, hogy a regényhősök tetteit vagy testi tüneteit olvasáskor lelkiállapotuk kifejeződéseiként értjük meg. E megbízható mechanizmus az őskőkorban alakult ki, amikor a bővülő társas életben szükség lett a viselkedéseket értelmező képességre és a reakciók megjóslására, az elmeolvasásra. Ezek a reflexszerű kognitív folyamatok célzott ingerekkel tévesen akkor is kiválthatók, ha nem egy valódi emberre reagálunk. A szépirodalom és a film épít e gondolati csapdákra, nélkülük talán nem is jöhet létre megértés, esztétikai tapasztalat vagy érzelmi hatás. A fikció is a valóságban élesített eszközeinket aktiválja (gondoljunk csak a horror műfajára). A megértés egyik feltétele például a kauzális észjárás, mert a történetnek ugyan időben egymás utáni és összefüggő eseményeket kellene ábrázolnia, ezek kifejtését azonban a narráció az elme oktulajdonító önműködésére hagyatkozva átszervezheti. A kognitív poétika fontos hozadéka, hogy az agykutatás révén tudományosan magyarázza a korábban szubjektívként félretolt olvasói érzelmeket. Kiemelten figyel az empátiára, és egyik kulcskérdése, hogy a képzelt világba merüléskor hogyan kapcsolódik össze az esztétikai örömérzet a morális ítélkezéssel. A legújabb kutatások az olvasó ösztönös erkölcsi értékeléseit evolúciósan értelmezik. A könyv az elméleti áttekintések kritikai gyakorlatba történő átültetését a fejezetek végén magyar elbeszélő szövegek elemzésével szemlélteti.