Keresés
Magyar
Menu Bezár

A varázsló tanítványa - Életem Carlos Castanedával

SKU (saját egyedi azonosító): 9789639788039
Forgalmazó: Bookline
Elérhetőség: Jelenleg nincs készleten - előrendelheted és amint a forgalmazótól beérkezik az áru küldjük a rendelést.
Amikor Amy Wallace-t – a sikeres író, Irving Wallace lányát – tizenéves korában bemutatták a hírhedt, és titokzatos Carlos Castanedának, aligha sejtette, hogy ez a találkozás egy húsz éven át tartó barátsághoz, és végső soron az életét megváltoztató szerelmi történethez vezet majd. Castaneda azt állította Amy-nek, hogy a lány elhunyt édesapja álmában eljött hozzá, és arra kérte, hogy védje meg a lányát valamilyen titokzatos veszélytől. Amy bár eleinte szkeptikus volt, végül beleszeretett a tanításokba és a tanítóba egyaránt. Négy év leforgása alatt Amy egyre beljebb és beljebb került Castaneda tanítványainak zárt, belső körébe. Az örök élet és isteni szerelem ígérete azonban hamar megkeseredett, ahogy Castaneda – aki azt ígérte, hogy feleségül veszi – háreme tagjává tette, sőt újabb hölgyek felkutatását is elvárta tőle. Don Juanról – mindennél hatalmasabb tanítójáról – Castaneda hol mint „metaforáról”, hol mint „valóságos személyről” beszélt Amynek. A VARÁZSLÓ TANÍTVÁNYA erotikus epizódjaival, várakozást keltő fordulataival, sötét humorral, szívhez-szólóan és szemrebbenés nélkül világítja meg Amy Wallace életének hihetetlen magasságait és pusztító mélységeit a „boszorkányok, varázslók és tanítványok” világában. Castanedától való függésének őszinte leírása – melyet újra meg újra megerősít a szeretőjének, és tanítójának jellemében keveredő karizma és kegyetlenség – letehetetlenné teszi a könyvet.
Termék jellemzők
FormátumKönyv
MűfajIrodalom
MűfajSzépirodalom
MűfajPróza
MűfajVilágirodalom
MűfajRegények
MűfajKortárs
MűfajAngolszász
Kötésfüles, kartonált
Gyártási év2009
Oldalszám342