Átmeneti ember

Az úton lévő költő sosem készülődik, sosem indul: csak viszik a tájak. És újból és újból megérkezik. És ott látogatóba megy. Élő és halott társakkal találkozik, át meg átváltozik. És fényképek készülnek, ahol egymásra néz evilág és túlvilág, és ő velük együtt néz a lencsébe, együtt a Kádár-kor alkonyatával, a gyerek- és felnőttkorral, a világ részleteinek tolongásában. Mégsem idegen ez az "átmeneti ember", mert sehol sem csodálkozik el a korokon, a váltott színű időkön és nemzedékeken. Úgy vesz részt, hogy szemügyre vesz. Odüsszeusz, Hamlet az útitársai a szerteágazó utakon, és ha megpihen, akkor úszik egyet, de akkor is váltogatja a tempót és az időket, mert az ógörög antikvitásban bolyongó hajósoknak a társa ő még New York-ban is, ahol flaszteron járva kultúrákat idéz fel és ha olykor éjszaka a saját lakása ablakán kinéz, akkor is újabb utakra indulva másfele jár. (Bereményi Géza)