Az éntelenség gyönyöre

Varga Imre kezdeti, "északi" versbeszéde töredezett volt, kihagyásos, inkább sejtető, mint kimondó, de kultúrtörténeti és bölcseleti jelentésekből hatalmas szótömböket volt képes építeni és mozgatni, amelyek mélyebbről szóltak, mint a déli "fecsegés és lármázás". "Délen", Budapesten fedezte föl a költő magának a keleti vallásokat és bölcseleteket, s újabb verseiben a lét és nemlét kérdései egyre inkább a Zen filozófia (az akaratmentes szemlélődés) nyelvén, de többnyire a nyugat-európai költészet külső formájában szólalnak meg. S néha, talán a legadekvátabban, legkézhezállóbban - remek kis haikukban. A költő "létfogyatkozását" úgy kell értenünk, hogy a nyugati filozófiákban akarásként és időzésként értelmezett lét fogyatkozik ezekben a versekben, s mi, az olvasók, ennek a sajátos (lírai) nirvánának bizonyos fokon szintén részesei lehetünk. Tőzsér Árpád