Berzeviczy Albert

Az egyik legrégebbi - a 13. századból eredeztetett - magyar nemesi családból származó berzevicei és kakaslomnici Berzeviczy Albert a 19-20. századi magyar történelem egyik méltánytalanul elfeledett alakja. A dualizmus időszakában három évtizedet felölelő parlamenti pályafutása alatt a '67-es közjogi alapon álló kormánypártok tagjaként foglalt helyet az országgyűlésben, ahol kultuszminiszterként (1903-1905) és képviselőházi elnökként (1910-1911) a politikai élet főszereplői közé tartozott. Mindezeken túl a századfordulón, a magyar sport hőskorában, aktív sportvezetői tevékenységet is folytatott: 1895-ben például alapító elnöke lett a Magyar Olimpiai Bizottságnak. A Horthy-korszakban továbbra is találkozhatunk nevével a politikában - hiszen felsőházi tag (1927-1936), illetve az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának elnöke (1921-1934) is volt -, ám ekkor már elsősorban történetírói és tudományszervezői területen jeleskedett. 1922 és 1937 között négykötetes monográfiát tett közzé a neoabszolutizmus időszakáról, míg a Kisfaludy Társaságnak 1923 és 1936 között, a Magyar Tudományos Akadémiának pedig 1905-től 1936-ban bekövetkezett haláláig volt az elnöke. Bár korának politikai, művészeti, tudományos és tudománypolitikai szempontból is fontos alakja volt, életéről és munkásságról napjainkig egyetlen átfogó és szakszerű könyv sem készült. Berzeviczy Albert 48 kiadvány szerzője és 3 társszerzője volt. Több mint 70 magyar, német, angol, olasz lapba írt. 1930-ban Magyar Corvin-lánc kitüntetésben részesült. A jegyzetekkel, névmutatóval és képmelléklettel kiegészített könyv méltó emléket állít kora egyik legnagyobb kultúrpolitikusának.