Égető Eszter

„Üzenet az emberiséghez? Az író műveiben üzen, egyeseknek s az emberi nemnek is. Melyik az én műveim közt az, amelyet épp ma, ezen az új éven üzenetként mutathatnék fel? Úgy hiszem, az Égető Eszter című regény... A regényben életem egyik nagy alapérzését (vagy érzékcsalódását) írtam meg. Hogy a szép és jó élettől egy hajszál választ el bennünket, azt kellene csak átlépni; ez a hajszál azonban az emberi természet, vagy ha optimisták, pedagógusok akarunk lenni, a nehezen száműzhető múlt maradványa. Mért üzen ez a regény s tán a tartalma is épp ma? Mert az az érzés, amely tizenöt évvel ezelőtt az Őrültekét megíratta, ma az emberi nem legjobbjainak közös — lidércnyomásos álomra emlékeztető — benyomásává kezd nőni. Az egész embervilágot egybeölelő harmónia s mellette mindjárt minden élőlény pusztulása, mint belátást sugalló s tébolytól szított lehetőség sosem volt így jelen minden gondolkodó lény tudatában, s ha már üzenetet írunk: minden jövőért felelős akarat tövén." (Németh László az Égető Eszterről, 1964)