Móricz Zsigmond javarészt szülőföldjéről szerezte életélmény-anyagát, amely zömmel városi-polgári környezetben felnőtt nemzedéktársaiéhoz képest hatalmas és egyedi volt, és amely legerőteljesebben noveláiban mutatkozott meg. Az 1908-ban megjelent, klasszikus felépítésű Hét krajcár hozta meg számára a sikert és az elismertséget. Későbbi elbeszéléseiben már mellőzte a drámai konfliktusok könnyes-érzelmes feloldását, s nyomorúságos körülmények fogságában vergődő, önnön ösztöneikkel küszködő paraszti figurákat mutat be. Elbeszélésmódja szűkszavú, kompozíciója tömör, a cselekményt a külső környezetrajz és jellemzés helyett a lélektani motiváltság teszi gyakran fojtogató erejűvé.
