Emlékezések életemből

Szontagh Gusztáv (1793-1858) a magyar reformkor szellemi életének jelentős alakja. Főként kora filozófiai irodalmának és szépprózájának kritikusaként, valamint szinte minden jelentősebb filozófiai, irodalmi és politikai vita résztvevőjeként vállalt szerepet a modern magyar nemzeti kultúra létrehozásában. Határozott véleményt fogalmazott meg többek között a női szerzőknek a szépirodalomban és egyáltalán, a nyilvánosságban való megszólalási joga érdekében, elméleti szinten is foglalkozott a kritika szerepével a nemzeti kultúra felépítésében. Irodalomkritikusként ő látta meg a modern magyar regény megszületését Jósika Miklós Abafi című munkájában, és az ő egyik kritikájával veszi kezdetét az eposz é s a dráma hívei közötti vita. Filozófusként ő a hangadója Hegel ellentáborának a magyar hegeli pörben, majd a Széchenyi-Kossuth-vita egyik legkomolyabb kortárs elemzése vagy a magyar politikafilozófia egyik legátgondoltabb nemzetfogalma is az ő nevéhez fűződik. Itt közölt emlékiratait közvetlenül Világos után írja, amikor egyszerre semmisül meg a nemzet szabadsága és a magyar értelmiség lételemét jelentő sajtónyilvánosság; így egy ideig kénytelen az asztalfióknak dolgozni. A napóleoni háborúk utolsó éveiről, a reformkori Magyarország nyelvi, irodalmi, gazdasági és politikai állapotairól, az értelmiségi elit időközben nemzeti klasszikussá vált tagjainak mindennapjairól, valamint egy jellegzetes 19. századi szerzői személyiség kibontakozásáról, önműveléséről beszámoló kéziratot a korszak kutatói korábban is gyakran forgatták és hivatkozták történeti forrásként, ám Szontagh Gusztáv emlékiratainak szerkesztett, jegyzetekkel ellátott szövege csak most, a jelen kötettel válik a művelt nagyközönség számára hozzáférhetővé.