Istenkereső ember, emberkereső Isten

Az athéni Areioszpagoszon mondta Szent Pál apostol csaknem kétezer évvel ezelőtt: „Isten szabta meg az emberek tartózkodásának meghatározott idejét és határait, hogy keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják, hiszen nincs messze egyikünktől sem. Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17,27-28). Ezt a soha véget nem érő keresést szeretné folytatni ez a könyv. Az ember, mint állandóan kérdező élőlény, elkerülhetetlenül eljut a végső kérdés feltevéséhez. Az emberi szellem négy működési területe, a szépség (esztétika), az igazság (tudomány), a jóság (etika) és a transzcendens valóságra való nyitottság (vallás) különbözőképpen, de mind ugyanannak a végső titoknak a hordózói: bennük „jelenti magát” a felfoghatatlan Isten. Az emberi istenkeresés történetének néhány kimagasló mozzanatát elemzi ez a könyv, hogy végül rátérjen Isten önkinyilatkoztatásának történetére. Hiszen a Biblia istenképe is fejlődött és alakult az évszázadok során. A primitív vonások fokozatosan eltűntek, és Jézusban végérvényesen és véglegesen feltárta önmagát az egyértelműen jó Isten. Az irgalmas, emberszerető és embereket „kereső” Isten. Csodás konvergencia látható tehát az emberiség hosszú történetében megmutatkozó istenkeresés és az isteni önkinyilatkoztatás csúcspontja, a jézusi evangélium között. Jézus által már nemcsak beszélhetünk Istenről, hanem szólhatunk is Istenhez, és Atyának szólíthatjuk őt.