Ketten a forrásnál

"Van itt egy ház, és benne egy ember, versből van a ház és versből az ember". Versből van a kert is, amely a házat övezi. Ez Benke László új könyvének Édenkertje. A szeretet és a szerelem jelképes forrásvidéke. Évával él itt tiszafák, fenyők, diófák árnyékában, "a szerelem erőterében". Háromdimenziós, négy évszakos, rejtelmekkel teli táj ez, mint az emberi lélek bűnbeesés előtt. Jelenkorunk kihalt játszóterének övezetében, a költészet időtlen és felmérhetetlen terében vagyunk. A költő mindig más és más alakban mutatja meg szerelmesét, örökkön változó Éváját, akit elhalmoz rajongása fényével "a testre és lélekre éhező, szomjazó ember". Szerelmet vall verőfényben, fagyban, hóesésben, hol ironikusan, hol komolykodva: "sütök neki verses rétest, havas almát, piros pöttyös Paradicsomkertünkön át csilingelő patakunkban őrá várnak piros, kék meg zöld halak...". A nő iránti hódolat, a megsemmisítő-kiteljesítő önátadás Benke László költészetében régi téma. A kötetet a Pietász zárja, amely az "örök nőiség archetípusát idézi meg, aki talán megválthatná a férfit, de aki a valóságban szinte sohasem létezik. Mégsem mondhat le arról a férfi, hogy vágyképét újra és újra megalkossa" - írta Tegnap még volt remény, hogy lesz jövő című monográfiájában Benke László költészetéről G. Komoróczy Emőke. Szerelmeskönyvet tart kezében az olvasó, a költő életpályájának két szívre hangolt dobbanását. Turbók Attila