Királyi krimik

Nemere István is megírta a maga királytörténeteit, de persze nem szabályos életrajzokat, hanem az uralkodócsaládokban hajdan lezajlott gyanús ügyeket, leszámolásokat, zsarnoki őrjöngéseket, szexuális kilengéseket stb. pertraktálja. Éppen tucatnyi elbeszélésének első hőse a "jöttmentből" lett római király, Tarquinius, aki talán az első tudatos "imázsteremtő" uralkodó volt. Szerepel az összeállításban a "kelet rémének" nevezett júdeai Heródes; a negyvennégy évig uralkodó Neró császár, aki az állami politika rangjára emelte a gyanakvást és a besúgást. Korunk újra fölfedezett démoni asszonya, a bizánci Theodóra császárné sem maradhatott ki a sorból. A magyar múltat "reprezentálja" az Árpád-házi Salamon; szól az író a 13. századi bizánci Andronikosz rémuralmáról; azután Nápolyi Johannáról, aki első férjét megölette, a másodikat pedig szexuális mohóságával "végezte ki". A sorban helyet kapott a lengyel-magyar király, II. Ulászló, a Borgia család, Rettegett Iván orosz cár, a Prágában székelő "bolond műgyűjtő", II. Rudolf német-római császár, és végül a mayerlingi tragédia áldozata, Rudolf trónörökös.