Magyar Orlando

Ezzel a misztikus realista történelmi regénnyel, amelyet az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára írtam, nemcsak betartottam Horatius intelmeit, hogy kilenc évig érleljük a művet, de túl is teljesítettem azokat: a Magyar Orlando éppen tíz évet várt a megjelenésre. Sumonyi Zoltán huszonhat évig nem mondtam senkinek. Hogy a forradalom után, de már talán három évvel is a forradalom leverése után, egy éjszaka elvitték az én ártatlan fiamat, sokáig semmit nem tudtunk róla, csak amikor egy évvel később hívattak engem a börtönparancsnokságra, hogy ideadják a személyes holmiját, a karikagyűrűjét meg ezt a nejlonszíjú karóráját is, mert már régen kivégezték. De hogy hová temették el, azt nem mondták, de még csak ne is kérdezzem senkitől, mondták, mert abból nagy bajom lehet, de még a lányomnak meg az unokáimnak is. A 301-es parcellában keresse, Mariska néni, kedves, súgta akkor a Mensáros művész úr, és könnyezve megcsókolta a homlokomat, miközben feloldozott és föladta rám az utolsó kenetet..