Mese és filológia

A kötet a hazai történeti folklorisztika egyik alapvető területéről, a 19. századi magyar népmesegyűjtésről és -kiadásról nyújt sokoldalú képet. Különböző szempontok mentén mutatja be, hogyan hozták létre a korszak ismert és kevésbé ismert képviselői a népmese műfaját a kéziratos és a nyomtatott írásbeliségben. A könyv a magyar népmeseszövegek gyűjtésének történetét az intézményes keretek között zajló folklórgyűjtés kezdeteitől az első magyar népköltési gyűjteménysorozat megindulásáig, nagyjából az 1840-es évek második felétől az 1870-es évek legelejéig kíséri figyelemmel. A folklórgyűjtő Gyulai Pál, Kazinczy Gábor, Merényi László, Marosi Gergely és Csaplár Benedek portréfejezetei mellett bepillanthatunk a ponyvamesék világába, a gyűjtőhálózatok alakulásának folyamataiba, a Kisfaludy Társaság prózafolklór-gyűjtésének korai történetébe, és nyomon követhetjük a Magyar Népköltési Gyűjtemény I. kötetének (1872) keletkezéstörténetét is. A szűk időhatárokon túlnyúlva a szerző arra a kérdésre is választ keresett, hogy mi tudható meg a korabeli mesemondókról, illetve hogy a században milyen koncepció alapján, hogyan tematizálódott a népmese a képzőművészetben, hogyan jelent meg a jogi diskurzusokban a népköltési szövegekre vonatkozó szerzői jogi gondolkodás. Az elemzések elsősorban a korban lejegyzett, többségükben kiadatlan kéziratos, kisebb részben publikált, de minden esetben rögzített, azaz stabil népmeseszövegek filológiai vizsgálatán alapulnak.