Petőcz András

Petőcz András a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján kezdő, úgynevezett arctalan nemzedék meghatározó alakja. A legújabb kori magyar irodalom azon kevés alkotója közé tartozik, akik egyaránt képesek a század három legmeghatározóbb irányzata – az avantgárd, a modern és a posztmodern – érvényes művelésére. Petőcz Andrást pályáján, kezdettől fogva, kettősség jellemezte. Egyszerre vezérelte a költői önfelmutatás elementáris vágya és a túlzott kitárulkozástól, a kritikus megítéltetéstol való félelem. „Petőcz András sokszínűségében is egységes életműve mindenekelőtt annak fel- és elismerésére késztet, hogy avantgárd és klasszikus modernség, neoavantgárd és posztmodernség, alanyiság és tárgyiasság, világszerűség és szövegszerűség stb. nem feltétlenül egymásnak ellentmondó, egymást kizáró, egymással szemben kijátszható szemlélet- és alakításmódok. A médium-art, ez az általa vallott személyes művészeteszmény és írásgyakorlat: a klasszikus avantgárd vagy avantgárd klasszicitás az ezredforduló posztmodernnek nevezett időszakában is nemcsak érvényesen és eredményesen művelhető, de talán érvényesen és eredményesen interpretálható is” – írja a szerző könyve bevezető fejezetében.