Százéves táncosnő

A Százéves táncosnő Berkovits György második drámakötete. Az első, öt színdarabból álló Abreál 2002-ben jelent meg. Átírta két színdarabját, az Abreált, szigorúbb szerkezetbe ágyazva, Százéves táncosnő, címmel, és az előző változatnál sokkal kiemeltebben hangsúlyozva azt a két motívumot, amelyre a darab épült, miszerint a százéves táncosnő úgymond élve temette el férjét, amely persze semmi más, mint a zsidó sors metaforája; és szintén jobban hangsúlyozva, hogy a szintén táncosnő, nyolcvanéves lánya politikai parancsra, felsőbb utasításra vált el a férjétől, mert ha nem teszi, akkor mindent kockára tesz, az életét is. Az Egy különös asszony Évája emlékeztet az Életvesztesek című dráma főhősére, életének, út -és társkereséseinek stációira; az értelmiségi Gyárfásra, az elkapatott fotós, Pálra, az erőszakos rendezőre, Gézára. Átírta a Gabes és Gy. Bencét is, színpadszerűbbé téve, Maffiózó és a túsz címen, és sokkal kiemeltebben rámutatva, hogy a többszörös gyilkos maffiózó, aki háborítatlanul éli a milliárdosok életét, egyszerűen fogva tartja, túszként, a valaha neki tanácsokat adó értelmiségit, és gúnyosan kifejezi, hogy tulajdonképpen egy panoptikumba zárta, mert manapság egy értelmiségi csak panoptikumba való. Berkovits György szívesen hangoztatta, hogy darabjai a képtelenség stílusteremtő erejéből fakadnak, de ez a képtelenség szerinte a realitásé, az életé, ha úgy tetszik az élet képtelen stílusa, amelyből, szerinte, színjátékainak szellemisége fakad. Azonban kesernyés fanyalgás helyett választékos szellemességgel beszél minderről.