Szerelmes verseim

Hőségben ágyadon fekszel ruhátlan, hajad sötét, bőröd kéken ragyog; moccanni sem merek a szöglet-árnyban, mert rád terülnek mind a csillagok. Nem igyekszem megörökíteni személyem, életem, vágyaim, érzelmeim, gondolataim kis szamárfészkét, nagyjából ugyanolyan, mint bárkié. Inkább, ami bennem az alig ismert mélyrétegekből fölfakad, kevéssé személyi, sokkal inkább általános-emberi írta Weöres Sándor egyik prózai írásában, s bár úgynevezett szerelmi lírájában is ezt az általános emberit igyekszik kiemelni, mindezt a személyes vonatkozások hitelesítik. E kötet darabjai nagy részük csak a hagyatékban maradt fenn az idézett elvek jegyében nem annyira a szeretett nőkről szólnak, mint a szerelem élményéről és magáról a költőtől. A versek szenvedélyessége és szuggesztívitása, keletkezési körülményeik titokzatossága kiváltja azt az érzést, amit Weöres Sándor elérni kíván, hogy olvasóinak idegei borzongjanak, mint kifeszített húr a szélben, a kapott élmény annyira megrázza őket, hogy ne tudjanak fölötte gyorsan napirendre térni. A versgyűjteményt Orosz István különleges rajzai díszítik.