Te, de örökre

Csak kevesen vagyunk Mennyi bátorság kell ahhoz, hogy akkor se mondjunk le a szerelemről, ha az nagyon fáj? Mennyi bátorság kell ahhoz, hogy újra és újra talpra álljunk, a sokadik pofára esés után is? Mennyi bátorság kell ahhoz, hogy kitartsunk egy barát mellett, aki körül éppen összedől az egész világ? Mennyi bátorság kell ahhoz, hogy a naplementét nézve, a horizonton túlra pillantva megértsük: bárki át tudja lépni a határait, és mindenkiben ott rejlik a végtelen? És ahhoz, hogy kitörjünk a korlátok közül és merjük szeretni egymást, nem törődve mások véleményével - ahhoz mekkora bátorság kell? Lorenzo és Marzia barátsága újkeletű: a zene hozta őket össze. Lorenzo mindig is muzsikált, ez az élete, a szenvedélye, harminchét éves, a külvárosban született, de most Róma legelegánsabb környékén él gyönyörű feleségével és kislányával, akiért bármit megtenne. Marzia tizennyolc éves, a szerelmét, Riccardót szeretné meglepni a születésnapján egy dallal. Nemrég költözött a családjával Rómába, ahol olyan új barátokra lelt, akikkel bátran megoszthatja a gondolatait, aggályait, például az érettségi vizsgától való szorongását is. A fantasztikus, érzékeny, minden akadályt legyűrő, egymást segítő és támogató baráti társaság élete azonban azon a nyáron fenekestől felfordul. Azon a nyáron minden megváltozik. Olyan dolgokkal kell szembenézniük, mint: csalódás, fájdalom, kétség, fájó igazságok, hibák - és persze zabolázatlan örömpillanatok. És mindezek mögött ott pulzál a vágy, hogy igenis hinni kell a szerelemben, mindig, bármilyen áron. A vágy, hogy világgá merjük kiabálni egy csók varázsát, a szerelem költészetét, az álmok szépségét! "A kritikusok csak bámulnak: hogy lehet az, hogy egy negyvenes pasi papírra nyomtatott könyvei ekkora példányszámban veszik meg a közösségi média korában? Hogy sikerül elérnie, hogy ilyen szépen megfér egymás mellet a virtuális és a valóság? Emanuelli válasza egyszerű: az egyik vagy a másik helyett jobb szereti ezt a szót: MI. És ennél maradna." Il Tempo