Tejszobor

Ha az álomnak bolyongani támadna kedve ebben a világban, bizonnyal szívesen öltene ilyen formát. Bátornak érezné magát a szavak testiségét előhívó szöveguniverzumban. Ízlelné a színeket, tapintaná a hangulatokat, befogadná a tónusokat és körvonalakat. Tánclépésekbe rendeződő nyelvmozdulatokban válna zsigeri hatású prózává. A jelenlétélmények megérzékítése volna az egyik legnagyobb erénye. Olyan tapasztalatokat felforgató módon átadó én-elbeszélés volna, amely legalább annyira hangsúlyosan te-elbeszélés is mivel szerves része lenne az a tekintet, amely nem a sajátunk, de mindennél jobban formálja a mienket. Látnánk benne valakit ujjak résén keresztül, ablakok keretében, gomolygó füstben vagy egy képernyő pixeles felületén. Én és te egymás felé forduló tekintete alakítaná a szöveg arcát, különleges kaland volna végigkövetni ennek az arc-másnak az alakulását. Ebben az újrateremtésben a lendületes megtorpanások és tétova megiramodások ritmusa mellett az illusztrációk erős gondolati-asszociatív befolyása is lényegessé válna, miközben minden olyan szívszorítóan valóságos és sóváran tovatűnő lenne, mint az ébredés utáni álomban. Lapis József