Keresés
Magyar
Menu Bezár

Tradicionális történelmi identitás - Modern politikai eszmerendszer

SKU (saját egyedi azonosító): 9789633120477
Forgalmazó: Bookline
Elérhetőség: Jelenleg nincs készleten - előrendelheted és amint a forgalmazótól beérkezik az áru küldjük a rendelést.
Alábbi munka a mintegy 40 éven át uralkodó úgynevezett szocialista rendszer bukását követően megválasztott első demokratikus miniszterelnök történetszemléletének, illetve politikai filozófiájának rekonstrukciójára vállalkozik. Antall József politikai magatartását a belülről megélt ,,patriotisztikus-valláserkölcsi alapon nyugvó (köz)szolgálati ethosz" határozta meg. Jelentős történelmi teljesítménye, hogy az egyetemes kereszténydemokrata, a magyar nemzeti-liberális, valamint a speciális hazai alkotmányjogi tradíciókra támaszkodva a rendszerváltozás kihívásaira korszerű választ kínáló szintézist alkotott. Politikusként vallott értékrendjének gyökereit kereste, és annak tradícióit rekonstruálta a visszatekintő történészként általa megrajzolt magyar történelmi kontinuitásban. A kötet annak bemutatására tesz kísérletet, hogyan értelmezte a tudós-politikus a magyar história egyes periódusait, korszakokon átívelő meghatározó alaptendenciáit, tragikus vagy felemelő fordulatait, kiemelkedő szereplőit.
Termék jellemzők
FormátumKönyv
MűfajTörténelem
MűfajMagyar történelem
MűfajJelenkori történelem
Kötéscérnafűzött, keménytáblás
Gyártási év2011
Oldalszám236