Voltnincs

"Mire eljött a szeptember és az iskolakezdés, már mindent tudtam életről, halálról, a női lélekről, ismertem a fröccs elkészítésének valamennyi módozatát a kisfröccstől a tömbházmesteren keresztül a mafláig. Megtanultam alkudozni az Ecseri piacon, ujjaim közt pörgetve pénzt számolni, kocsisokat megszégyenítő módon káromkodni, egy, két és négy ujjal, továbbá ujj nélkül fütyülni, cigi-füstöt letüdőzni, háromféleképpen köpni, láttam már meztelen nőt, igazi halott embert és simán levezényeltem volna egy bontópert a tanúk betanításától a vagyonmegosztásig. A gyermek-vigyázás eredményeképpen hatéves koromra már professzionális szinten snóbliztam és snúroztam, úgy bántam a bicskával, mint egy western-hős, már úsztam a Dunában és mindent tudtam, ami a női szívek meghódításához elengedhetetlenül szükséges." (Rémálom a Lublói utcában) Fölül a színes képem, alatta : Polgár Károly 1963-ban született Budapesten. Az ELTE Állam és Jogtudományi karán szerzett diplomát 1987-ben, jelenleg ügyvéd. Írói munkásságát a Megemeltem magam a kalapom előtt című orvosi témájú novellájával kezdte, mellyel tizenkét évesen megnyerte a Nők Lapja által meghirdetett Minimese-pályázat különdíját. A következő 45 évben előbb főleg szerelmes levelek (rendelésre is), bevásárló listák, később fizetési felszólítások, keresetek és fellebbezések szerkesztésével foglalkozott. Ezen írásaira még kevéssé jellemző a később megtalált elégikus hangvétel. Első regénye, a Kapufabulák 2016-ban jelent meg. A szerző későn diagnosztizált, gyógyíthatatlan nosztalgiában szenved. A könyv hátlapjára : "És vacogtunk mi is, rettegtünk a jövőtől, ügyetlenül csetlettünk-botlottunk egy puha és lábszagú, nyloninges diktatúra mocsarában, de megtaláltuk magunknak a cölöpöket és lépegettünk rajtuk előre. Túléltünk mindent, hiszen velünk voltak hőseink is. Velünk vándorolt a vak Csiha, a vézna Nemecsek Ernő, Bornemissza Gergely és Vicuska, Borús Demeter, Kocsis és Puskás, Buga Jakab, Matula bácsi meg a többiek, velük összekapaszkodva baj nem érhetett bennünket. Cseszkó, Botas, nyolcéves várakozás Trabantra, narancssárga címkés Levi's hétszázért az Ecseriről, Cascót akarok, Cascót akarok kötni !, Traubisoda, aum. (...) Ahogy közeledik a határátkelő, ami már nincs is, csak ott legbelül magasodik lebonthatatlanul, azok a régi szakik még tudtak építeni, bele a zsigerekbe, még ma is összeugrik a gyomrom, pedig már nem lapul egy nyomorult összetekert százschillinges sem a fogkrémes tubusban. De ha fújt a szél, az mindig az édes grund felől fújt. És mi természetesen itt maradtunk a mi kis édes grundunkon, és végül csak kibekkeltük a szabadságunkat, ami a miénk, mi szolgáltuk meg. Ahogy mindenkinek megvan a saját halála, úgy megvan a saját szabadsága is. Ezért a több évtizedes bekkelésért nekünk nem járt csokoládé, de nem is fogadtuk volna el." (Mondom)